Bánfalvy Stúdió

In Memoriam Gesztesi Károly

In Memoriam Gesztesi Károly - Bánfalvy Stúdió - Színházi előadások - Színészképzések - Színházjegyek
In Memoriam Gesztesi Károly

Úgy döntöttünk, hogy weboldalunk egy részét annak szenteljük, hogy emléket állítsunk Gesztesi Károlynak. Nálunk töltött évei során jelentős számú anyag készült színészi alakításairól, melyeket most szeretnénk veletek megosztani, hogy eképpen is őrizhessük emlékét. Erre a LINK-re kattintva találjátok az oldalt.

Továbbá alább közöljünk utolsó interjúját, amelyet vele készítettünk.

Az a szerencse ért, hogy a Belvárosi Színházban, a Ray Cooney által jegyzett,  nagysikerű, a 
hazai hírnevét a filmesadaptációval megalapozó, Miniszter félrelép  c. darab előadás előtti próbájára nyílt lehetőségem bemenni.  Még ezt megelőzően készítettem egy interjút az díszes öltözőben Bugár Annával, a darab egyik főszereplőjével, ameddig ő és a fodrásza elkészítette a szerep által megkövetelt sminket és frizurát. A beszélgetés után megnéztem a próbát. A próba után, de még az előadás kezdete előtt megláttam, hogy Gesztesi Károly a színpad mellett ül.

 

Gondoltam, ha már itt vagyok, megkérdezem, nem adna-e egyszer egy interjút nekem is. Igent mondott, és bár én nem erre készültem, kapva kaptam az alkalmon, mivel mindig is az egyik kedvenc magyar színészem volt.  Beszélgettünk  a színészetről, a karrierjéről, és a jövőbeni terveiről is mesélt egy kicsit. Be kell valljam, nekem mindig is az egyik kedvenc magyar színészem voltál, elsősorban a hangod miatt, ami nálam örökké összefonódott Shrekkel, a zöld óriással. Viszont neked, mint most már mondhatni hatalmas sztárnak is el kellett kezdeni valahol.

Hol tanultad ki a színészmesterséget?

Gesztesi Károly: Hát inkább úgy fogalmaznék, hogy átmenetileg ismert ember, mindenki eltűnik egyszer. A kérdésedre
válaszolva,a Nemzeti színház stúdiójában kezdtem és közben folyamatosan felvételiztem a Színművészeti Főiskolára – akkoriban még így hívták. Azt megelőzően a zeneművészetire jártam, zeneszerző szakra; zongoráztam, fagotton játszottam. Harmadszorra vettek fel a színműre. Kazimir Károly, Szabó Gyula és Sima Zsuzsa osztályába jártam. Úgy volt a rend, hogy előfelvételisként elvittek egy évre katonának és utána kezdtük el a főiskolát.

Hány éves voltál ekkor?

G.K.: 22 vagy 23 éves lehettem ekkor.

Katonatársaidat szórakoztattad a szolgálat alatt valamilyen darabbal vagy mással?

G.K.: Igen, úgy volt, hogy nekünk előfelvételiseknek kellett, de én rettenetesen gyűlöltem az egészet és két hónap után leszereltem, amit most inkább ne firtassunk, a lényeg, hogy sikerült leszereltetnem magamat. Abból az osztályból volt még egy színész kollega, aki azóta nagy tévés sztár lett, nem fogom megnevezni, de neki is sikerült otthagynia a sereget. Mi nem bírtuk ezt elviselni. Most, hogy így jobban belegondolok, mi ketten voltunk azok, akik elkezdtünk renitens módon először a
szabadúszást.

A főiskola után merre vezetett az utad, a színház vagy a filmes irány volt a meghatározó?

G.K.: Utána a Thália Színházhoz szerződtem, Kazimir tanár úr, mint osztályfőnököm hívott, egy évadot töltöttem ott. Ez pont elég is volt a színészetből és elmentem  egy szezonra Hollandiába egy ötcsillagos szállodába zongorázni, egészen pontosan Noordwijk-be az Oranje Hotelba, ami azóta is megvan még, ezért mondom ilyen bátran, ha esetleg valaki ellenőrizné.
Az első feleségemmel (Csarnóy Zsuzsanna – a szerk.) éltünk kint, aki szintén abbahagyta a színészetet arra az időre.

Miután visszatértél, a filmes szakmában tagadhatatlanul nyomot hagytál.

G.K.: Hát a nagyobb szerepek később jöttek, akkor még olyanok voltak, hogy Vörös vurstli, Molnár Gyurinak a filmje. Akkoriban inkább kaszkadőrködtem. Az Oroszlán, Pintér Tamás, nagyon sokszor hívott, mert tudta, hogy mindent megcsinálok, amit kell és nem mellesleg a színházi fizetés sokszorosát tudták kifizetni érte. Úgyhogy a filmmel először egy egészen másik oldaláról találkoztam. Jobban is tetszett, mint kisebb szerepeket elvállalni és kamatoztatni is tudtam később ezt a tudást az akciófilmekben. Lezuhantam, kocsira rávetődtem, robbanásoknál álltam, ilyesmik.

Láthatóan jól érezted magad, a színházak nem is hiányoztak?

G.K.: De-de,  utána Miskolcon töltöttem két évet, aztán Szegeden egyet. Ezután kerültem a József Attila Színházba Budapestre vissza három évre. Ezt egy kis szabadúszás váltotta föl, majd ezt követte egy öt éves időszak a Vígszínházban – ezek nagyon kellemes és meghatározó évek voltak. Amióta onnan elmentem – ez 2000-ben volt – , nem szegődtem társulathoz.

Akkor most a Bánfalvy Stúdiónál pontosan milyen minőségben vagy?

G.K.: Ennek megvan az a demokráciája, hogy nem kell elszegődni hozzájuk, és bárhova, bármikor elmehetek. Ebben a csapatban jó játszani. Egy évben egy darabot csinálunk, jó időben vannak a próbák és utána egy évig azt folyamatosan játsszuk. Most már a harmadik éve van, hogy minden évben száz előadást tudunk csinálni, amiközben nagyon jó csapat is alakult ki. Szeretek ide bejárni, nem is tenném, ha nem élvezném ennyire. A Vígszínházban csodálatos négy év volt, az ötödik az már rettenetes volt, ezért is jöttem el.

A Vígszínház után szerződtél  a Bánfalvy Stúdióhoz?

G.K.: Nem, ez volt 2000-ben, a Bánfalvy Stúdióval, ha jól emlékszem, 2016 óta dolgozom. Azóta is szabadúszó vagyok.

Tehát akkor valami újra és újra visszavonz ide, pedig azért ez merőben eltér egy hagyományos kőszínháztól?

G.K.: Valóban eltér, de nem kényelmetlenebb. Az az igazság, hogy mindaz a kompromisszum, amit itt meg kell kötni, nem teszi kevésbé élvezetessé a munkát. Nem is tudnék ilyen kompromisszumot említeni, vagy talán az utazást, bár azt egyáltalán nem bánom. Nagyon jól ki tudom használni az időt ezek alatt az utazások alatt: akár pihenésre, olvasásra vagy munkára és készülésre az előadásokra. Aki nem tudja megtenni, annak sokkal inkább egy gulág, de én sokkal inkább ezt választom, minthogy délután tudjam meg, hogy másnap hányra kell bemennem egy  úgynevezett „hagyományos kőszínházba”, ha te így hívod. Egy napra előre dirigálják le az életemet. Itt a Bánfalvy Stúdióban hat – nyolc hét próbaidőszak után, két-három-négy hónapra előre megkapom a beosztásomat és azon felül magam döntök a szabadidőmről.

Jelenleg két darabban is főszerepet játszol, a Miniszter félrelépben és a Nicsak, ki lakik itt?!-ben egyaránt. Mennyire állnak közel hozzád a karakterek, amiket a színpadra viszel?

G.K.: Az az igazság, mivel jól esik csinálni, azt gondolom mindkettő közel áll a szívemhez. A főiskolán is ilyet bíztak rám. Voltak olyan nagy színészek, mint Inke László, aki mindig igazgatót játszott és én imádtam őt nézni. Ahogyan bejött a színpadra, akkor ő nem tudott úgy bejönni, mint egy komornyik. Mindig azt sugallta, hogy egy párttitkár, igazgató, de mindenképp egy vezető személyiség. Valami miatt én is ezeket a szerepeket kaptam, Otellót vagy Richárdot. Ez még most is bennem lehet, hiszen én alakítom Richard Willey minisztert, a Miniszter félrelépben.  A Nicsak, ki lakik itt?!-ben viszont egy szolgalelkű, kiszolgáltatott és rendkívül –  hogy is mondjam – humoros és esetlen figurát. Ez a két véglet, amit szeretek csinálni vagy a vezért, vagy pedig az ilyen ügyefogyott figurákat.

Mi a helyzet a váltásokkal? Előfordul, hogy egyik nap határozott miniszterként kell kilépned a színpadra, másnap pedig egy kelekótya alakot kell megformálnod.  

G.K.: Ez nem okoz gondot egyáltalán. Ez nem egy ördöglakat, ez egy szakma. Ezt mindenki tudja. Előfordult már, hogy egy másik szerepre készültem és előadás előtt, amikor megérkeztem  vettem észre, hogy másik díszlet van felállítva. Mondtam magamban, hogy semmi gond, csak másik ruhát kellett felvennem.

Egy kicsit más vizekre evezve. Nem is olyan régen tudtam meg, hogy annak idején te is szerepeltél a Jóban Rosszban sorozatban.

G.K.: Igen – igen! Szinte alapítótagnak számítok, bár ez nem teljesen igaz, mert azt hiszem egy évvel az indulás után szálltam be. Egy hét – nyolc évet biztosan lehúztam benne.

A Bánfalvy Stúdió jelenlegi társulatából többen is, például Száraz Dénes vagy Bugár Anna, kisebb – nagyobb szerepeket vállaltak a sorozatban. Találkoztatok ott a forgatásokon?

G.K.: Dénessel találkoztam, Annával nem. De nem is mondanám, hogy Bánfalvys vagy Vígszínházas. Azok az idők már elmúltak, amikor egy színház társulatába tartozhatsz csak. Én úgy látom, hogy már csak produkciók vannak. Teljesen átrendeződött a dolog. Most el terjedt a szakmában, hogy  a Miniszter és a Nicsak egy remek előadás és itt a Bánfalvy Stúdióban jó lenni, teltházas előadásokat tartunk az egész országban és a határon túli magyaroknak is. Csabának és Áginak a dolga (Horváth Csaba és Bánfalvy Ágnes – a szerk.) eldönteni, kit enged be ebbe a nagyon jó társaságba. Nagyon óvatosnak kell lenni, mert a csapat most nagyon jól működik együtt és egy ballépéssel az egészet szét lehet verni. Arra épül az egész produkciós iroda, hogy minden évben csak egyet próbál és azt viszi végig, ezért ennek még nagyobb jelentősége van.

A jövővel kapcsolatban milyen terveid vannak? Mármint a Bánfalvy Stúdióval kapcsolatban.

G.K.: Igazság szerint most még felkérés nem történt. Az a szándék mindkettőnk részéről meg van,  hogy dolgozzunk együtt  és bizakodva tekintünk a jövőbe. Még egyszer hadd mondjam el, hogy bármely kőszínháznál szívesebben választanám őket. Ha megegyezünk, hogy egy jó darabban ezt a szerepet, ezzel a kiváló csapattal csinálhatom meg, akkor nem is merül fel bennem, hogy máshova kéne mennem.